Micimackó, Malacka és a Szerződések joga angolul

Véletlenül bukkantam rá erre a jogi-angol szaknyelvi oldalra.

Horváth Judit és dr. Szeidl Ágnes vagyunk, az Európai Nyelvi Díjas Precedens Nyelvstúdió alapítói, tulajdonosai és lelkes tanárai. Már 10 éve dolgozunk együtt, és most szeretnénk megosztani Veled a nyelvtanulási tapasztalatainkat és ötleteinket.

Azt hiszem, így kell egy nehéz, de fontos idegen kifejezést megtanítani:)

Micimackó, Malacka és a Szerződések joga angolul

Hát ezek hogy kerülhettek össze?? Úgy, hogy Micimackó és Malacka volt a legutóbbi órán a tananyag (egy része). Gondolom, még mindig nem jutottál közelebb a megoldáshoz. 🙂 Hiszen sem az óra késői időpontja, sem a résztvevők (nem is annyira) zsenge kora nem indokolja a két mesehős megjelenését a jogi angol kurzuson. Segítek: az igazi magyarázat a tankönyvben keresendő.

Az órán egy olyan mondattal is foglalkoztunk, amiben a “trespass” szó szerepelt. Ennek az egyik alakját, a “trespass to land”, sokan ismerik. Azt jelenti, hogy birtokháborítás. Ezért sok helyen ki is írják a kerítésre azt, hogy “No trespassers” vagy “No trespassing”. Tehát, “Tilos az átjárás”. Vagy egyesek, mint Malacka (alias Piglet), egy olyan helyen élnek, ahová ez van kiírva:

vagyis “TRESPASSERS W” (Tilos az á) , ami annak a kicsit viharvert verziója, hogy “Trespassers will be prosecuted”. Viszont ez sajnos egy un. misnomer (hibás elnevezés), bármennyire is jól hangzi… (folytatás a weboldalon)

 

Precedens Nyelvstúdió
1027 – Budapest, Frankel Leó út 1.
Telefon: (1) 783-1339
Mobil: (20) 340-9278
info@precedensnyelvstudio.hu
www.precedensnyelvstudio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s